Sokáig gondolkoztam mostani bejegyzésem összeállítása közben, hogy hogyan is rázzam gatyába az írásom, mert felindultságom miatt csak ömlöttek belőlem a háborgó gondolatok. Zaklatottságom oka, ami a mai bejegyzésem vázát adja: a Gyermekmentes övezet nevű FB-oldal, és leginkább az oldalon szereplő hozzászólók gondolatai.

A számomra érthetetlen gyűlölet betámadása helyett szokásomhoz híven megpróbálom inkább azokat a tényezőket boncolgatni, amelyek ide vezettek, hogy egy ilyen oldal ötlete egyáltalán kipattanjon valaki fejéből. Jóllehet, nem vagyok pszichológus de véleményem, kérdéseim mindig vannak önmagamhoz és a világhoz, hiszem, hogy ez a személyiségünk fejlesztésének, önmagunkon való munkálkodásunknak az alapja.

Mit jelent egyáltalán a gyerekmentesség? 
Ki a gyerekmentes? Aki nem akar gyereket? Aki akar, de egészségügyi okokból nem tud szülni? Aki akar, de nincs párja? Aki azt hiszi, hogy nem akar, de igazából csak nem találta meg még a megfelelő társát, mert ha megtalálja, később akarni fog? Aki karrierista? Aki utálja a gyerekeket? Egyáltalán miért van szükség ilyen típusú skatulyára? Miért kell csoportba tartoznia egyeseknek azért, mert az életük egy fontos - és jelzem, teljesen magánjellegű - szegmensében van egy vállalt döntésük, vagy egy élet hozta helyzetük, vagy egy bizonyos véleményük? Én igazából mindegyik megközelítést meg tudom érteni, a gyerekvállalással kapcsolatban több véleménnyel is tudok azonosulni. Egy dologtól viszont nyílik a bicska a zsebemben: ez pedig a másik ember becsmérlése, bántása, vagy akár csak cinikus kifigurázása, csak azért, mert az másként vélekedik egy helyzetről. A fent nevezett FB-oldalt ezért érzem kifejezetten ártónak, mert borzalmas indulatok melegágya, a gyűlölet szításának nyílt eszköze. Noha az oldal leírásában árnyaltak a csoportot összefogó gondolati alapok, a kommentekből kiderül, hogy durva és konkrét embergyűlölet az a vezérmotívum, ami mellé a tagok lájkjelüket teszik. Csak néhány példa:

Sokak szerint a kormány gyűlöletkampánya vezetett ide - igen, van ebben valami. Ami az ország vezetésében zajlik, az ellenségkép kialakítása, a módszeres félelemkeltés mind olaj a tűzre. De ez nem egyedüli és legitimálható indoka annak, hogy az egyes ember utálja a másikat. Az egyénnek mindig van felelőssége, nem háríthatjuk ezt át senki másra. Mindig van döntési lehetőség azt illetően, hogy kimondok/leírok valami gyűlölködő gondolatot, vagy sem.

De térjünk vissza magához a gyerekmentes elnevezéshez - amely szótól egyébként jóérzésű ember alapból is iszonyodik szerintem - és ízlelgessük kicsit. Cukormentes, laktózmentes, gluténmentes, füstmentes - hogy csak néhány hasonló mentes dolgot említsek. Mit is jeleznek ezek a bélyegek? Olyan dolgoktól való mentességet, amelyek a fogyasztónak, felhasználónak egyéni érzékenysége miatt ártalmasak, károsak, veszélyesek. Most mondjuk ki újra, az előző mondatot továbbgondolva: gyerekmentes. Érezzük ennek a szónak a súlyát? A gyerek nem káros, a gyerek nem ártalmas, a gyerek nem veszélyes. A gyerek EMBER! Embert embertől pedig nem mentesítünk, mert az rettenetes következményekkel járhat, igazolta ezt a tényt a történelem, sajnos több ízben is.

Félreértés ne essék, nem vagyok egy véranya (hogy ezzel a divatos kifejezéssel éljek), egyáltalán nem azt állítom, hogy mindenkinek szülni kell, sőt, képzeljétek, egyáltalán nem érdekel, ki szül és ki nem, drukkolok annak, aki szeretne, megértem azt, aki nem, és ennyi. Mert semmi közünk a másik ember magánéletéhez. Ily módon mélyen sért és bánt, ha bárki (akár általánosító megjegyzéssel is) ítéletet mond rám, vagy bármely gyermekét nevelő családra. Attól is rázott a hideg még gyermekem születése előtt, mikor azt mondták, "Majd megtudod, ha gyereked lesz." Sok mindent megtudtam, de semmi olyasmit nem, amit ez a vészmadárkodás tanított volna nekem. Pl. nem szólítom szerelmemnek a kisfiam - noha mikor egyszer ezt a témát boncolgattam egy FB-posztomban, rengetegen dörzsölték rám a tenyerüket, hogy majd megtudom. Hát nem. Nem vagyok az a babakocsival tülekedő fajta anyuka sem, mert nem gondolom, hogy gyermekem miatt előjogok illetnének meg. De azt az irányt mindenképp visszautasítom, hogy a gyerekeket bárki is gyűlölje. Gyerekmentes címkével ellátni bizonyos helyeket szerintem nem szerencsés. Noha értem én, hogy ezt azért nem a gyűlölet motiválja, de nem lenne-e jobb finomabban fogalmazni? Pl. ugye vannak családbarát, bababarát hotelek, ahová egyértelműen gyermekeseket várnak, és vannak csendes wellness programot kínáló fürdők, vagy belépési korhatárt kikötő edzőtermek, mozik, színházak, ahová nyilván eszünkbe sem jut örökmozgó és sikítozó kétéveseket bevinni. A két dolog békében megfér egymással. Szerintem mindenki tud a vérmérsékletének, zajtűrőképességének megfelelő kikapcsolódási lehetőséget választani. Ha pedig nem pihenésről van szó, hanem a mindennapi élet szükséges dolgairól (pl. ebéd egy étteremben), annak igenis részei a gyerekek, merthogy ők elsősorban EMBERek, nem pedig kitiltandó, nemkívánatos szörnyetegek. A Gyerekmentes övezet FB-oldalán egyébként egyáltalán nem a felnőtteknek ajánlott pihenési és szórakozási lehetőségekről van szó - bár, elsőre én is naivan azt hittem - hanem durva hangulatkeltésről, a gyerekek és a szülők megbélyegzéséről.

Részemről nem fárasztom babasztorikkal a nem családos és/vagy szingli barátaimat, minthogy nem is viszem minden társaságba magammal a gyermekem. Szeretek egyedül, magamban időt eltölteni, és tudatosan dolgozom azon, hogy ez így legyen mindig. Hisz ugye, üres kancsóból nincs mit tölteni, ha én nem vagyok teljes és jó magamban, akkor a gyerekemnek sem tudok mit átadni. Márpedig a gyerek elvesz magának belőlem, ha teljes vagyok, ha nem, "lerágja az anyja húsát is", ahogy Vekerdy mondja. De határozottan visszautasítom azt, hogy ezért a gyermekeket általában gyűlölni kellene. Hisz egyik élet sem értékesebb/értéktelenebb a másiknál! Nem vagyok több azzal, hogy anya vagyok, annál, aki nem az. És ő sem több nálam. Csak más az út, amit járunk. Semmi szükség egymást ezzel a mércével értékelni. 
Hasonlóan sok bántás éri a gyerekek mellett a szülőket, különösképpen az anyákat az említett FB-oldalon, de a való életben is. 

Ilyen sületlenségeket csakis a butaság és a rosszindulat félelmetes kombinációja adhat ki. Úgy beállítani az anyaságot, mint értéktelen mártíromságot, és a gyermeknevelést nem munkának tekinteni, a gyermeki csintalan viselkedést a szülőség csődjeként aposztrofálni számomra gyalázat. Senkinek sincs joga ehhez, főleg olyasvalakinek nem, akinek a gyermekneveléssel semmi tapasztalata nincs. 

Hogy elfogultsággal ne vádoljatok (és értsétek, nem a gyermektelenséggel van gondom!), nézzünk meg kicsit egy másik perspektívát is. Böjte Csaba Testvér nyilatkozata az apaságról ugyanilyen módon felháborít: "Gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó, egy be nem fejezett vázlat vagy! Ezt akarod?! Önző vén legényként akarod leélni életed?" Ez nekem legalább annyira fájdalmasan demagóg hozzáállás és indokolatlan beleavatkozás az egyes ember életébe külső megmondóként, mint a gyermekmentes csoporttagok megjegyzései. S bár Csaba Testvér sok gyereket nevel, tisztelem a munkásságát, ezt a hozzáállást nem tartom helyénvalónak éppen tőle. Mintha épp csak azt nem mondta volna, hogy a családalapításon múlik a férfiak üdvössége. 
Hasonló módon nem tetszik egyébként az az általános vélekedés sem, miszerint a család csak úgy "szent", ha apa-anya-gyerek alkotja. Persze, ez az ideális, de szerintem csakis akkor, ha ez a modell harmonikusan működik. Biztos furán veszi ki magát, hogy keresztyén, házas emberként ilyet mondok, de úgy érzem, ez a klasszikus családmodell már nem sokáig tudja megállni a helyét a folyamatosan változó világunkban. A mi házasságunk kegyelemből tud működni, és azért, mert iszonyatosan sokat dolgozunk rajta mindketten. De el tudom fogadni azt is, ha valaki ebben elfárad. Mikor Magyarországon minden második házasság válással végződik, és teli vagyunk bántalmazó kapcsolatokkal, lelki és/vagy testi abúzust elszenvedő gyerekekkel, engem elgondolkodtat, hogy miért idealizáljuk társadalmi szinten még mindig a házasságot. Ha valami ilyen gyakori, mint a kapcsolatok bomlása, azzal foglalkozni kell, nem üldözni. És ily módon be kellene fejezni az egyedülállók stigmatizálását is. Igen, mondom ezt épp a házasság hetében.

József Attila azt írja, "kit anya szült, az mind csalódik végül". Igaza lehet. De ha csalódunk is, vizsgáljuk már meg magunkat előbb, és ne bántsunk másokat. Szóval se. Persze, jogosan gondolhatjuk: akinek nem inge, ne vegye magára a bántást. Bizonyára én is elmehettem volna emellett a bizonyos  FB-oldal mellett legyintve, hisz végülis nem nekem szól. Csakhogy számomra a társadalmi felelősségvállalás itt kezdődik. Hogy nem fordítom el a fejem, ha ilyesmit látok. Hogy felemelem a szavam a felesleges gyűlöletszítás és agresszió ellen. Ha máshol nem is, legalább a saját blogomon megtehetem ezt. Mindannyiunk védelmében.